Kevés erdélyibb dolog van számomra, mint ez a vers. Valahogy nem koptattuk el annyira, mint a templomot és az iskolát. Jól emlékszem még egyetemista koromra, amikor Székelyföld felé mentemben vagy jöttömben, mert nem volt pénzem a Coronára és nem akartam blattolni, órákon át üldögéltem a kocsárdi állomáson, várva a csatlakozást, egyik cigarettáról a másikra gyújtva, kék 60 literes hátizsákomnak...
Nagycsütörtökön
A csapda, mely csapdába esett
Olvasom Szilágyi Botond április 15-én közzétett publicisztikáját. Nem célom, hogy elijesszek az írástól egy ifjú kollégát, de nem szeretnék titkot csinálni abból, hogy pont a hasonlóan tálalt kuszaság az, ami miatt az értelmiségi kritika nem lesz – mert nem lehet – komolyan vehető a politikusok számára. Szilágyi Botond szerint: Ez az irányadó, célt kijelölő érték az RMDSZ jövőképében a...
Az erdélyi politika a neoliberalizmus csapdájában
Kisebb porfelhőt kavart az USR kampány-törvénytervezete, amely betiltaná a kommunista propagandát. Én a rendszerváltás után születtem, az 1989 előtt történtekről csupán az idősebbektől hallottam, illetve olvasmányélményekből ismerem, így nem igazán tisztem megítélni, hogy a kommunista propagandát be kell-e tiltani, vagy sem. Ennek a politikai trükknek szerintem több köze lehet az USR-szavazók...
Ide lőjetek! És odalőttek – gigabírság Korondon
Jogállamban a jogerős bírósági döntéseket még a székelyföldi polgármestereknek is alkalmazniuk kell. 360 ezer lejre bírságolták Korond polgármesterét, Katona Mihályt a Községháza felirat eltávolítását előíró bírósági határozat végrehajtásának megtagadása miatt. Miután kidühöngtük magunkat, és kígyót, békát rámondtunk a nagybetűs Bloggerre és/vagy a „román” igazságszolgáltatásra, gondoljunk bele...
Dilemmák Galápagosról. Az erdélyi sajtó és a milliárdok
Ha tényleg becsületesek akarunk lenni, akkor lássuk be, önmagában már a ’sajtótámogatás’ kifejezés is eleve gyanús. De azt is be kell látnunk, ezen nem nagyon szoktunk fennakadni. Persze az, aki még sohasem élt ebben a rezervátumban, az nem tudhatja, hogy ez teljesen természetes és teljesen életszerű gyakorlat az erdélyi magyar sajtóban, olyan, mint a kezicsókolom. Tényleg, nincs semmi látnivaló:...
