Azzal is kezdhetném, hogy az egyetemi szakdolgozatomat disclaimerekből írtam, és ez csak kicsit lenne lódítás. Ez volt a címe a dolgozatnak: Beszédmód és irodalomszemlélet összefüggései a Tanulók Könyvtára sorozat Kosztolányi-előszavaiban. Klasszikus befogadástörténeti munka volt, ami azt vizsgálta, hogyan próbálja a romániai államszocializmus magyar könyvkiadása keretezni, megmagyarázni az...
Disclaimer. Mi lehet a gond az Elfújta a széllel?
Kína és az USA: két óriás harca
„A földrajz a történelem kulcsa“ – mondta a 150 évvel ezelőtt született Sir Halford J. Mackinder, a geopolitika klasszikusa. Kína világpolitikai előretörése a koronavírus-járvány idején így érthető meg jobban: területe 9 640 821 km². Ezzel a negyedik legnagyobb állam az Orosz Föderáció, Kanada és az USA után. Lakossága 1,394 milliárd fő (2020 júliusára vonatkozó becslés szerint), a népsűrűség...
A Johannis utáni csalódás
Néhány hete az államfő azzal vádolta meg az erdélyi magyarokat, minket, hogy revizionisták vagyunk mind egy szálig. Hiszen, ha nem lennénk azok, akkor erőteljesen felemelnénk a szavunk az ellen, hogy magyar és román elöljáróink éppen „lopják Erdélyt”. Aztán az államfő korrigált, azt nyilatkozta, nincs semmi baja a magyarokkal, csomó tisztes, becsületes ember van közöttük, de…. A rasszisták...
Hora urii – a gyűlölet körtánca
Mint várható volt, szerdán a szenátus leszavazta az autonómia-statútumot. Utána Klaus Iohannis kijelentette, hogy ez az ő érdeme volt, mert ő hívta fel a figyelmet a veszélyre. Hogy igazából mi volt, mi lehetett volna a veszély, nehéz megmondani. Az viszont kétségtelen, hogy az elnök egyik megjegyzése – „ilyen törvénykezdeményezéseknek soha többé nem lenne szabad a parlament elé kerülniük” –...
Történelmi lecke
„Magyarország dús ország volt, Van termése, kincse, vadja, De amit a bús nép szerzett, Víg uraság zsebre rakja.” – írta Ady Endre a Történelmi lecke fiúknak című versében. Kérded, mi lesz a vírus leckéje után. Új kor? Visszaáll a régi szemét? Egymásba kapaszkodó válságok, a katasztrófák kora? Államválságok kora Az államválságok korába léptünk. A nemzetállamok önként vagy kényszerből magukra...
