A referendum kapcsán írott szövegem valóban egyfajta örömet fejezett ki, és fenntartom most is, hogy némileg – ha nem is teljes mértékben – volt is okunk örvendeni. Hogy kinek miért, némileg komplikáltabb kérdés, azonban azt explicit módon megfogalmaztam, hogy a referendumot ellenzők öröme időleges és reális keretek közé helyezett kell legyen. Nyilvánvalóan nem azért kell örvendeni a referendum...
A tolerancia egyetlen elfogadott arca – ismét a népszavazásról
Tizenkét év – a klímaváltozás kísértetéről
Még tizenkét év: ennyi időnk van helyrehozni a dolgokat, megváltoztatni azt, ahogy élünk – ezt olvashattuk néhány napja. Olvastam én is megannyi véleményt, a cinikus beletörődéstől a tragikus beletörődésen át a meddő fogyasztói forradalom hirdetéséig. Az egyik tanárom szerint: „Azért mégsem hiszi el ezt az ember. Valamit csak ki fognak találni”. Mégsem hiszi el… Tizenkét év. Milyen kevés. Milyen...
Boldogságprojekt
Tervek és célok Elsőgyerekes anyaként nagy izgalommal vártam fiam születését. A rám váró szülői feladatra való felkészültségemet és megfelelésemet illető – akkor még nem patológiás – kételkedésemet és szorongásomat pedig azzal csitítottam, hogy „a nagy projektre” való készülődésként beszereztem a lehető legtöbb információt. Kezdő magánvállalkozóként és gyakorlott projektmenedzserként azokhoz az...
Jézus?
Elképzelem Jézust, ahogy a mai világban botladozik. Minden sarkon egy tiltás, mindegyiken egy szélsőség. Elszaporodtak a nem!-ek, miközben ő az igenekért jött szerintem. Semmit nem tudok Jézusról. Nem tudom, vajon szeretett-e valakit, szeretett-e nőt vagy férfit a szerelem szenvedélyével, akart-e családot alapítani, álmodozott-e róla, hogy gyermeke legyen, hogy unokák vegyék körül. Ha a...
Nem csak egy egyetem távozik a CEU-val
A Közép-európai Egyetem (CEU) az egyetemem, és most mindörökre elvész. Én a CEU-t tekintem az egyetememnek. Ott voltam egyetemista. Bár az ELTE-re hét évet jártam, és ott is voltak kiváló tanáraim, értek nagyon jó élmények, hozzájárult a fejlődésemhez, hogy ott végeztem, szövődtek ott nagyon fontos barátságaim, de szakmailag és intellektuálisan egészében nem adott annyit, mint a CEU-n töltött egy...
