Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

A háromfejű sárkány mint modell? 50 éves a kolozsvári Echinox

A

Háromnyelvű folyóirat, háromfejű sárkány volt a Kolozsváron 1968-ban alapított Echinox. Mint ilyen, zoológiailag meglehetősen ritka. Kivétel, amelyik nem erősít semmiféle szabályt, de ha már létezett – és kétfejű, román–magyar változatban mindmáig létezik –, érdemes feltenni a kérdést, hogy egyáltalán lehetséges-e a létezése. Lehet-e modellként gondolni rá – olyan modellként, amelynek a...

A botcsinálta iszlámszakértők ellen

A

Elöljáróban: az iszlámmal mostanában úgy vannak sokan, mint Istennel meg a focival: mindenki úgy véli, ért hozzá. Az erdélyi sajtóból e jelenségre jó példa Bíró Béla egyik írása, ami két hónapja a kolozsvári Szabadság napilapban jelent meg. De mennyire lehet megalapozott az olyan vélemény, amely mögött nincs valós ismeret? Mennyire lehetne komolyan venni bárkit is, aki úgy szakért, hogy az első...

Lose-lose

L

A referendum utáni hetek azt igazolták, ami sejthető volt: a világ kicsit rosszabb hely lett. A gyorsértékelések így szóltak: az igazán nagy vesztes az ortodox egyház és a PSD, de az RMDSZ és a magyar történelmi egyházak is némileg el kellett töprengjenek azon, legalábbis így utólag, hogy megérte-e bedobni az evezőket és sodródni az árral. Az egyházak és a politikai pártok java rosszul mérte fel...

Love me gender

L

Aki válaszol: Zöldi Tamás Amire válaszol: Le a gender-ideológiával! – Labanino Rafael írása A minap vendégségben voltam, és beszélgettünk az élet dolgairól, én legalábbis azt hittem, de később kiderült, hogy interjút adtam egy újságnak. Ritkán adatik meg, hogy egy cikk rólam szóljon, főleg úgy, hogy nem én írtam. Igaz, a nevem említése nélkül íródott az alábbiakban egy részletében idézett...

Politikamentes tudomány… Ugyan már!

P

Van ez a bájos nézet, hogy „a Tudomány” – ugyan mintha egysíkú, monolitikus valami lenne – teljes és abszolút mértékben elhatárolódik a politikától. Ez a téma a leggyakrabban akkor kerül elő mostanság, amikor az alt-right mozgalomnak és támogatóinak szükségük van valamely idejétmúlt, primitív nézetük legitimálására, és ironikus módon a folyamatosan fejlődő, őket lehagyó tudománnyal gondolják ezt...

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória