Alvó szegek a jéghideg homokban.
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

Pilinszky János: NÉGYSOROS

Feljegyzések világjárvány idején

F

2020. március 16. – Innen a nehezén Háború van, háborús helyzet és háborús pszichózis. „A kínai és a világ járványhelyzete percről percre változik. Ez minden elemére igaz, a fertőzöttek, a halottak száma rendkívül gyorsan növekszik. A virológiai és egyéb kutatások sebessége is meglódult. Még nem igazán volt olyan fertőző organizmus, amelyről ilyen sokat megtudott volna az emberiség ilyen rövid...

Miért éppen Marosvásárhelyen?

M

A harminc esztendővel ezelőtti márciusra emlékezve talán annyi is elég lenne kérdésnek, hogy: miért? Utólag akár mindegy is lehetne, hogy Marosvásárhelyen vagy másutt torkollott-e véres konfliktusba a románok és magyarok közötti feszültség, illetve a semmiképpen sem spontán, hanem minden bizonnyal heteken át szervezett magyarellenes pogromkísérlet 1990. március 19-én. Mindegy lehetne, hogy hol...

Mit jelent ma magyarnak lenni?

M

Általános zavarodottság uralkodik, amit mindannyian kifinomultan leplezünk nemcsak mások, hanem magunk előtt is. De előtérbe kerül a zavar akkor, ha felteszünk egy olyan kérdést, amire általában csak a válaszokat halljuk. Ki a magyar? Mi az, hogy magyar? A kérdés nehézsége épp abból ered, hogy könnyen, szinte egyértelműen tulajdonítunk jelentést ennek a szónak. Hát magyar. Tudjuk, nem? Meglepő...

Hullámszörf a mocsárban

H

Javában zajlik a mocsári szörfbajnokság. Minálunk ez egy négyévszakos sportág, igen felkapott, akkor is az lesz, amikor már nem lesz négy évszak. Általában cunami előtt szervezik.  Lássuk a versenyzőket! Sárgában a tavalyi kakasviadal győztese, aki épp a pirosak tyúkját tépte meg a döntőben. Most is ő a kihívó, bár úgy tűnik, a pirosak játszanak hazai pályán.  A legtrendibb szörfszerkója a kék...

Dermesztő az erdélyi magyar pártok csöndje a ditrói esetről

D

Mi köze Auschwitz felszabadítása 75. évfordulójának a Gyergyóditróban dolgozó Srí Lanka-i pékekhez? Elvileg semmi, de az erdélyi magyar politikai elit viselkedéséből következően mégiscsak úgy tűnik, hogy van. Uszítgatunk, de nem kezelünk Nem idegen a hangulatkeltés sem az RMDSZ-től, sem az Erdélyi Magyar Néppárttól: amennyiben politikai tőkét kell kovácsolni, bármikor készek egy jót románozni...

Legutóbbi bejegyzések

Archívum

Kategória