Nem lehetett beletörődni. De mintha megszoktuk volna az akkori idők szorongását. Most meg lehet írni, és közölni is lehet. Az ’50-es évek végén történt vagy a ’60-asok elején? Ősz volt vagy tavasz? Gazsi megmondja, neki emlékeznie kell a részletekre is. Én arra emlékszem, hogy indulásra vártunk Deák Tamással a Kolozsvárra tartó gyorsvonaton, amikor megjelent nagyon fiatal barátunk, futva a peron végén, nagyon sápadtan, hogy jelezze nekünk azt, ami történik vele.
Kitaláltuk, hogy mi az. Kétszer bólintott a ki sem mondott, nem is kérdésre. Ő ugyan azért ment Bukarestbe, mert filozófia szakos hallgatóként felismerte, amit kevesen tudtak már: a bölcseleti tudáshoz klasszika-filozófia is kell ám: görög, latin. És ezt Kolozsváron már nem tanították. Ezt sem. Bukarestben még igen. És talán azt is remélte, hiszen már követték, kihallgatták, hogy nagyvárosi tömegben inkább el lehet tűnni? Vagy ezt már én képzelem?
Ötven éve történt. Integettünk, amint lassan kigördült a szerelvény az állomásról, és ő emelte a kezét. Értettük egymást. Nem tudom, hogy eredetiben olvassa-e Platónt. Több nyelven beszél, ír és olvas. Én őt is magyarul olvasom. Isten éltessen sokáig Tamás Gáspár Miklós!
